Kezdő oldal » Aktuális » Interjú egy Pneumobilos törzsutassal

Interjú egy Pneumobilos törzsutassal

2010. november 06., szombat, 23:42:48

A Debreceni Széllovagok eddig zsinórban nyerték mindhárom Pneumobil versenyt összetettben. A siker egyik kovácsát, Török Zoltánt kérdeztük, aki kezdettől fogva részt vett a csapat megszervezésében, a pneumobilok tervezésében és építésében.

Hogyan csöppentél bele ebbe a történetbe?

- A suliban láttam meg a verseny plakátját, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Amikor kiderült, hogy a résztvevők egy tantárgyból felmentést kapnak, nem volt kérdéses, hogy a csapatban a helyem. Pár nap alatt összeállt egy hatfős társaság, az otthoni lomok közül előástunk két biciklit, azokból hegesztettük össze a pneumobilunk vázát. A távolsági és gyorsasági futamra két különböző légmotort építettünk a járgányunkba, egy takarékosat és egy dinamikusat. Ezt az első pneumobilt 20 ezer forintból építettük meg, és direkt mellőztük az elektronikát, hogy minél kevesebb hibalehetőség legyen. Ennek ellenére majdnem kimaradtunk a versenyből, a péntek esti edzésen ugyanis tönkrement egy kerék. Szerencsére végül sikerült szerezni egyet az egri éjszakában.

Számítottatok a győzelemre?

- A felkészítő tanárunk, dr. Juhász György azt mondta, hogy nyerni megyünk Egerbe, mi pedig elhittük neki, de azért nagy volt az öröm és a meglepetés, amikor tényleg sikerült.

Gondolom, a győzelem elég energiát adott a folytatáshoz…

- Igen, motivált bennünket a címvédés lehetősége. A második versenyre már októberben megszületett a kiírás, így jóval több időnk volt tervezni és építeni. A Solid Edge 3D-s tervezőprogramban készítettük a terveket, és kidolgoztunk egy algoritmust, aminek segítségével egy táblázatban követhettük nyomon, hogy a hengerűrtartalom és az áttételek változtatása miként hat a várható fogyasztásra. A 2009-es pneumobil építését szponzorok is támogatták, így született meg a „kerekes vasaló”, ami 2 kW körüli teljesítményt, és 220 Nm nyomatékot produkált, ez pedig elégnek bizonyult az ismételt győzelemhez.

Hogyan igyekeztetek megtartani az előnyötöket a harmadik versenygép tervezésekor?

- Azt a cél tűztük magunk elé, hogy olyan pneumobilt építünk, amivel minden kategóriát meg lehet nyerni. Tudtuk persze, hogy ez szinte lehetetlen, de motivációs bázisnak remekül megfelelt. Végül megnyertük a távolsági és a konstrukciós kategóriát, a gyorsasági versenyben másodikak, a gyorsulásiban hetedikek lettünk, és ez elég volt a másodszori címvédéshez. A gyorsulásin elért gyengébb helyezésünk magyarázata, hogy a puffertartálythasználó ellenfelek a folyamatosan rendelkezésre álló kisnyomású levegőtartalék birtokában nagyobb energiát tudtak mozgósítani a gyorsításra. Mivel a tervezéssel és az építéssel elég gyorsan elkészültünk, sok időt tudtunk tesztelésre, finomhangolásra fordítani, szerintem ennek nagy szerepe volt a győzelmünkben. Összesen mintegy hetven kilométert tettünk a gépbe a verseny előtt, és sikerült olyan beállításokat kikísérletezni, amikkel le tudtuk hagyni a mezőnyt.

Készülsz a következő versenyre is?

- A télen befejezem az egyetemet, így a negyedik Pneumobil versenyen csapattagként már nem tudok részt venni. Végeznek a csapattársaim is, így új csapatot kell szervezni. Szerencsére jelentkezőből nincs hiány, egyre többen érdeklődnek a verseny iránt az egyetemen. Január végéig a Bosch Rexroth Pneumatika Kft.-nél dolgozok szerződéssel, és remélem, hogy a diploma készhezvétele után is a cégnél maradhatok. Akkor pedig rendezőként szívesen bekapcsolódnék a programba.

Mit adott neked a Pneumobil verseny?

- A mai mérnökképzés szinte csak az elméletről szól, a hallgatók nem találkoznak gyakorlati feladatokkal. Mi a versenynek köszönhetően végigkísérhettük egy produktum megszületését a tervezéstől kezdve a megépítésén át a használatáig, és rengeteget tanultunk közben. Én például a Pneumobil miatt tanultam meg a 3D-s tervezést. De sorolhatnám a logisztikát, az anyagbeszerzést, a csapatmunkát, a projektszemléletet vagy a menedzselést: csupa-csupa olyan terület, amivel egy gyakorló mérnök valószínűleg találkozik majd a munkahelyén, a képzésben mégsem szerepelnek. A Pneumobil verseny tehát sokat segített abban, hogy széles látókörű szakemberré válhassak, aki csapatban dolgozva is megállja a helyét. A hab a tortán pedig az, hogy mindezt a Bosch Rexroth-nál bizonyíthatom…

FacebookYoutube
Kezdő oldalVideókFacebookKapcsolat